Az eredmények tehát a következők.

Maxi csapat jumping:

1. Brazília

2. Belgium

3. Szlovákia

13. Magyarország

Maxi csapat agility:

1. Oroszország

2. Németország

3. Hollandia

28. Magyarország

Egyelőre nem tudjuk mi történt az agility futamban a lányokkal. Sajnos két kizárás született Pálma és Cleo hibátlanja mellé. Nekik nagy-nagy gratula és mindenkinek kitartás az egyéni futamokhoz!

A maxi csapat világbajnok Brazília , a második helyezett Hollandia, a harmadik pedig Belgium. Íme az eredményhirdetés. :)

A mini- midik befejező futamjai holnapra maradnak.. így arról majd később bővebben.

Ma kezdődik! Végre itt van az év legrangosabb agilitys rendezvénye a 2008-as FCI Agility Világbajnokság. Összesen 360 kutya, amiből 157 maxi és 130 Border vesz részt. Ezenkívül a midi mezőnyben is egyre több kisméretű Border Collie versenyez.(aminek én kevésbé örülök). Ami viszont megint jó hír,( és szerintem az egyik legjobb valaha volt maxi csapatot takarja), hogy idén először csak Borderek vannak a magyar maxi csapatban is.

Az idei magyar válogatott tagjai:

Maxi:

Eifert Anna + Nevi - CS+E
Kabai Kriszta + Chili - CS+E
Horváth Pálma + Cleo - CS+E
Darnai Cintia + Josh - E
Kabai Kriszta + Fleece - E

Midi

Ács-Kövesi Ágnes + Maya - CS+E
Kabai Kriszta + Rio - CS+E
Pirity Árpád + Bruni - CS+E

Mini:

Tóth Ágnes + Gory - CS+E
Tráj Tamás + Bizsu - CS
Eifert Anna + April . CS

CS = csapat, E = egyéni

Nagyon drukkolunk nektek!

És gyorsan mielőtt kezdődik a nap íme egy edzés videó az amerikaiakról és néhány a kanadai csapatról.

Hajrá!

Legutóbbi programunk a  Top Mancs Kupa volt.

Az oda vezető út kissé izgalmasabbra sikeredett, mint kellett volna. Mondjuk úgy meg lettem volna a belénk szaladó Ford nélkül az M0-án. Az eseményeket most nem részletezem, mert ez nem olyan blog. Minden esetre a sofőrön kívül még 5-6 ember utazott az apró autóban. Mikor párom kiszállt, fényképezővel a kezében, ők szépen elsompolyogtak a töltés irányába.

Nagy nehezen, késve (mivel ugye az autópályán meg kellett várni a rendőröket, akik amúgy kedvesek voltak és korrektek és gyorsak) megérkezünk Budaörsre. Addigra már az én első futamom lement, így utólag futottam le.

Dori egész nap nem igazán volt képben. Ügyesen helyállt az A3-as pályákon. Épp csak olyan apróságokat rontott el, mint a szlalom. Nem rovom fel neki, ismerem eléggé. Épp azért Dori ő, mert ilyeneket képes csinálni. Örök „gyerek”. Egyszer profi A3as kutyát játszik máskor meg se kép, se hang.

Ellenben tesónk Poseidon Palmira "Mira" lefutotta élete második hibátlan agility futamát, amivel megszerezték az 1. helyet is. Grat Krisztinek és Mirának!

 Múlt héten szombaton részt vettünk a Blessed Borders kennel találkozóján ,Vértestolnán a Tisch Ranch-on. Evelin kutyái mindig is tetszettek, ráadásul a kennel alapító szuka Bless, Dori tesója. Ennek ellenére magamtól biztosan nem jutott volna eszembe elmenni, mivel rettentő messze van. Mindenesetre Krisztinek sikerült meggyőznie( nem volt túl nehéz).

[Dori]

Vértestolna a Gerecse lábánál található apró, de gyönyörű falu dombokkal és erdőkkel övezve. Jobb helyet el se lehetne képzelni egy kis tereléshez.

 Ez utóbbihoz nem fűztem kifejezetten nagy reményeket, mivel Dori úgy 9 hónapos kora óta nem látott birkákat. Így csak az utazás élménye miatt mentem.

 8 óra körül mikor megérkeztünk kissé fagyos szelek fogadtak minket, de a nap folyamán az időjárás igazán a kezünkre játszott. Ahogy telt az idő, mindenki sorra került a terelésben. Dori a sor végére maradt. Evelin megkérdezte, mennyire fegyelmezhető a kutyám. Erre nem tudtam neki pontos választ adni, hisz nem volt tapasztalatom róla, hogyan viselkedik a birik közelében.

 Mikor mi következtünk először pórázostól engedtem el a kutyát és Evelin kezdett vele foglalkozni, mondván ne érje rossz élmény tapasztalatlan gazdija miatt .A tippem az volt, hogy a 10fős nyáj, majd 20 felé fog szaladni. Nem így lett. Dori szépen, bár kissé bizalmatlanul kerülgette a nyájat. Furcsa élmény volt pláne mikor én próbáltam vele „terelni”. Fogalmam sem volt, mit kell csinálnom, igyekeztem a kutya mozgására figyelni. Szokatlan, mivel az agility pályán magabiztosan mozog ő is, én is.

Biztos, hogy sosem felejtem el ezt a pár percet, utolérhetetlen.

 Természetesen a fejembe vettem, hogy nekem ezt folytatnom kell valamilyen formában. Jelent pillanatban úgy néz ki Rákóczifalvára fogunk eljárkálni terelni néhány alkalommal. Miután megtanultam az alapokat, keresek majd magunknak egy nyájat valahol közelebb.

Íme az első játszós, terelős videó Doriról.  

Jóval többet vártam a maxiig, mint a többi kutya az kiképzőnkön. Elég gyakori volt, hogy már a 8 hónapos kutya is maxin ugrált. Én a kezdetektől tudtam, hogy ezt nem akarom. Fele annyira sem voltam következetes és fokozatos, mint amennyi ma lennék, de megvoltak az elképzeléseim. Nem kívántam a kutyasuli rendjét követni mindenben.

Dori 14 hónapos volt mikor felemeltük neki midiről az akadályokat 50cm-re majd 60-ra. Nem emlékszem pontosan melyik részletnél jelentkeztek a bajok, de elég hamar kiderült, hogy „nem megy”. A kutya átbújt az akadályok alatt, terhelés hatására meg sántítani kezdett. Nem ecsetelem.

Értetlenség. Állatorvos. Az ő részéről tiltás, amiről én egy-egy elborult pillanatomban tényleg hittem, hogy képes leszek betartani. Ami biztos, hogy nem tudtam: Hova tovább. A motivációmat a béka segge alá rántotta, az egyik hónapról a másikra bekövetkező változás: az ígéretes kiskutyám valószínűleg nem lesz arra képes, amit terveztem vele.

Októbertől februárig mindenesetre pihentünk. Porcerősítőket kapott és szinte nem is mentünk a pálya közelébe.

Aztán csak eljött a Február, elolvadt a hó és tudtam, hogy meg kell próbálnom még egyszer. Azt hiszem a kiképzőnk ezen a ponton tette értünk a legtöbbet… bár a módszert tekintve csapatmunka volt.

Kevés, 1-2 akadállyal kezdtünk. A lényeg az volt, hogy megértessem a kutyával, mit várok tőle: az akadályokat a léc leverése nélkül át kell ugrani. Sok kutya kicsit sem figyel a lábaira, nem érdekli, ha letarolja az akadályt.

Eleinte a kutyával együtt indultam, hogy egyszerre haladjunk át az akadály vonalán, így nem húztam, ami kapkodásra késztette volna és nem is volt előttem, ami meg arra, hogy hátrafelé kémleljen. Ha vert, azt rögtön egy határozott NEM!-mel „jutalmaztam”, valamint megismételtük az adott akadályt, ezúttal úgy, hogy egy csapattársam a kezében tartotta az akadály lécét és megemelte kicsit, mikor a kutya fölé ért.

Minden apró jól megoldott feladatért dicséretet kapott. Rettentő kevés időt töltöttem a pályán...annál többet játszottunk. Kb. két hónap után jutottunk el oda, hogy képes volt egyben megoldani egy 10-12 akadályos pályát, amiben már volt kúszó, zónás és egyéb akadályok is. Az első egy hónapban mindenesetre csakis ugrók voltak. A csapatmunka akkor indult be, mikor nőtt az akadályok száma. Ekkor minden kritikusabb résznél fogták a lécet és emelték a leírtak szerint.

Hogy még jobban képes legyen figyelni a lábaira ugróiskolákkal is megleptem, amiknek a lényege az egymáshoz közel lévő ugrók voltak. Később pedig váltott távolságokat alkalmaztam, tehát két szűk akadály után jött két egymástól távollévő és fordítva. Ezeket egyébként ma is szívesen előveszem edzéseken, hiszen mondjuk egy jobb A3as pályán lévő szög vagy akadálytávolság, kombináció az próbára teszi a rugókat.

Kicsit több, mint 2 hónap alatt megtanult szinte tökéletesen maxit ugrani.

Dori Május elején, Siófokon már jumping futamot nyert =)

Az ugrással vívott csatánkat tartom a legnagyobb teljesítménynek, mivel azóta is szépen stabilan ugró kutya és az izületeivel sincs semmi gondja. Ebben voltam vele a legkövetkezetesebb és ez működik a legjobban.

Most 5 éves múlt, túl van pár versenyen, itthon is külföldön is, de az elért eredmények számomra már nem érték mérők, inkább megerősítő jellegűek, hogy igenis is sikerült teljesen kezdő BC gazdiként ügyes, tehetséges, figyelmes kutyát nevelni, akivel jó együtt élni. Egyértelműen a legtöbb sikerélményt okozta nekem a hétköznapokban, eddigi életem során.

Eleinte nagyon szokatlan volt Dorival agilityzni ,de határtalanul élveztem már akkor is. Minden apró nehézségnél kárpótolt, mindig tartogatott valami sikerélményt. Szokatlan volt, hogy itt ez a kiskutya és minden különösebb ok nélkül, a két szép szememért akar szótfogadni, megfelelni. Igazából sosem tudott csalódást okozni, bár ez részben adódhat a hozzáállásomból is. 6-7 hónapos korára már egészen magabiztos volt a pályán. Ha most lenne egy kutyám, talán nem rohannék így a tanításban (ez akkor sem volt tudatos), de nem hiszem, hogy káros lenne.

    [7 hónaposan]                                                                                                                                                                                                                                                 

Sajnos terelésre nem adódott lehetőségünk, amit sajnálok. Mindenesetre mikor 9 hónapos lett neki futottunk az Ösztönpróbának, amit sikeresen teljesetítettünk. Számomra ez amolyan megtervezett kör volt. Ha már itt szaladgál a kertemben egy Border Collie, ez a minimum. Ezenkívül közrejátszott a a terv, hogy Dorinak egy napon talán lesznek majd kölykei.( Erről azóta lemondtam)

Részben szintén emiatt elvittem néhány kiállításra is. Az elsőn mindjárt HPJ és Fajta győztes is lett, ami igen csak meglepett. Hamarosan újabb kiállítást terveztem be magunk számára.  Aztán szépen lassan lecsengett bennem a dolog. Hisz ahogy nőtt egyre nagyobb teret nyert az életünkben az agility. Végre részt vehettünk egy-egy versenyen ún. fehérkutyaként. Közeledett a perc, mikor a végső lépéssel, azaz az akadályok maxira emelésével elkezdhetjük élesben a versenyzést…

Ekkor még nem sejtettem, hogy a munka java csak most vár rám.

Nos ő Magic azaz Charlie Brown at Real Pearl, aki ma már a Poseidon kennelben a nyugdíjas éveit tölti. Igazán szép angol típusú kan igazi Border Collie természettel megáldva. Számomra ez egy olyan kutyát takar, aki az idegenekkel kimért, tartózkodó azonban él-hal a gazdájáért. Magic is az a fajta, aki ha kell nyugton van, de munka közben 100%-on ég.

 Azon a nevezetes első héten, ami még hátra volt az iskolakezdésig a kisróka szinte folyamatosan aludt. Jöttek az ismerősök megnézni a szerzeményem. Mégis milyen az a Border Collie, amiről annyit áradoztam mindenkinek? Egy alvó kiskutyán kívül ők nem sokat láttak, de nekem mindent elárult ez a kölyök.

Teltek a napok és Dori kezdett magára találni. Pár hét alatt játszótérré változott a kert és játszótárssá a morcos Labrador. Mindenki egyre jobban megszerette Dorit. Apukám, aki eleinte nagyon szkeptikus volt egyszer csak gügyögve kezdett beszélni hozzá. Szépen lassan, észrevétlenül családtag lett.

 A javasoltnál hamarabb el is kezdtem szocializálni, kis, póráznélküli sétákat tettünk a környéken és épp csak elmúlt 3 hónapos mikor először kimentünk az agility pályára. Barátságosan és érdeklődve közelített mindenkihez, de azért bizonyos időközönként meggyőződött róla, hogy én is a közelben vagyok.

Nem kellett sokat kínlódni a behívással, kihasználtam azt, hogy utál egyedül lenni. Így ha elkalandozott gyorsan elbújtam mindenféle figyelmeztetés nélkül. Ilyenkor rémesen meglepődött és elkezdett keresni. Lassanként megértette, hogy figyelnie kell rám, ha nem akar „egyedül” maradni.

Ami a későbbiekben elvonta a figyelmét: a mozgásban lévő kutyák. Gyanítom, hogy ez is a terelőösztönének egy megnyilvánulása. Igazából ezt a „rossz” szokását a mai napig nem nőtte ki igazán és régebben okozott is némi fejtörést. Itt is egy jó tulajdonsága sietett azonban segítségemre, mégpedig az, hogy imád dolgozni, eleget tenni.

Így mikor azt láttam, hogy túlzottan beleélte/éli magát egy másik kutya „terelésébe”, akkor magamhoz hívtam és adtam neki valami könnyen végrehajtható feladatot, amit kedvel, majd labdával jutalmaztam. Bevált.

Engedelmes kiképzésekre sosem jártam vele. Phaedrával már végigzongoráztam a feladatokat, így tudtam mit kell tennem. Szerencsére e nélkül is elkezdhettem agility edzésekre járni. Amik ekkor még nem nevezhetők igazi agility edzéseknek. Sokat játszottunk és keveset szaladgáltunk az akadályok között, de már ekkor is megnyilvánult, hogy a végsőkig elkötelezett és mindent bele fog adni a későbbiekben.

Íme egy blog, amit talán képes leszek életben tartani. Arról fogok írni, ami tényleg érdekel, és ami valójában kitölti az életem, ez pedig: a kutyám Dori, az agility és a Border collie, mint fajta.

-Zoé-

Nos a megismerkedésem az agilityvel, valamikor 2001-2002 környékére tehető és rövid időn belül magam is űzni kezdtem a sportot a helyi kutyaiskolán. Sok kutyával találkoztam és foglalkozásoknak hála a saját kutyámat Phaedrát is sikerült kiismerni. Ő egy rettentő problémás Labrador szuka(mind a mai napig egyébként). Nem igazán találtuk meg a közös hangot, ha őszinte vagyok azt kell mondjam, egyáltalán nem illettünk össze. Dominancia zavaros, makacs és nem vesz senkit figyelembe. A tisztánlátás érdekében meg kell említsem, hogy nővérem kutyája volt eredetileg, és egyben a család első kutyája. Mikor hozzánk érkezett én csupán 8 éves voltam. És Phaedra 4 is elmúlt mire elkezdtem kiteljesíteni rajta keresztül a kutyakiképzői vénám. Voltak olyan fajtasajátságai, amiket egyszerűen nem tudtam elfogadni. Én érzékeny ember vagyok, így egy hozzám hasonlóan érzékeny kutyára vágytam, bár ekkor még nem tisztult le milyen fajta képében is szeretném ezt megkapni.

Aztán szép lassan beszivárgott az életembe a Border Collie és a felismerés, hogy: Na igen...nekem kell egy ilyen kutya! De vajon én megfelelnék-e Neki?

Annyi szépet hallottam a  fajtáról, hogy alig mertem belevágni, aztán 2002 év vége felé felrúgva a félelmeim és a szüleim fenntartásait egy újabb kutyával kapcsolatban: keresgélni kezdtem.

Rengeteg honlapot átnéztem, pár tenyésztőnél jártunk is. Akkoriban azért kicsit nehezebben lehetett Border Colliehoz jutni, nem volt minden bokorban egy kennel, mint manapság. Szorgalmasan keresgéltem az igazit.

2003-ban kint voltam Gyulán az Agility Junior EB-n, ahol megismertem Zoét és a gazdáját Ritát, valamint a tenyésztőjét Zsuzsit. Zoé egy elvont kis róka. Ennél pontosabban aligha jellemezhetném.(Mára egyébként kiváló terápiás kutyává vált). Mit ne mondjak megfogott  Zoé egyénisége. Mit ad Isten: épp azokban a napokban született ugyanabból a párosításból (Borderguard Bon Bon + Charlie Brown at Real Pearl) egy alom. Nem volt több kérdés, se bizonytalanság, eldőlt a választásom. Egyszerűen így kellett döntenem és rögtön tudtam, hogy valami csodás veszi ezzel kezdetét.

Igaz akkor már egy másik kennelből le volt foglalva számomra egy barna kiskutya. Igazán szerettem volna színes border kölyköt akkoriban, mégsem esett nehezemre lemondani róla.

Másnap szóltam is Zsuzsinak, hogy tartson fenn számomra egy kis szukát, akit agilityre szeretnék kiképezni.

A kölykök növekedtek a Poseidon kennelben, az anyjuk Bon Bon remekül gondjukat viselte én meg vártam a pillanatot, amikor végre megpillanthatom az én saját fekete-fehér kisrókám.

Három hetesek voltak a babák, amikor autóba ültünk és elautóztunk édesanyámmal, valamint nővéremmel egy Debrecen mellett található kis községbe, Martinkára megnézni őket. Meg kell valljam egészen tanácstalan voltam. Szukát szerettem volna, de az összes kölyök lenyűgöző volt. Még szinte alig álltak a lábukon, de már játszottak morgolódtak és úgy tűnt határozott elképzeléseik vannak a világról és rólunk. Végül Zsuzsi kiemelt egy kis szukát, akinek vékony fehér csík volt a fején, mondván domináns élénk kiskutya, ő „ezt” javasolná nekem. Én igyekeztem megkérdőjelezni a döntését, nézegettem még egy darabig a kölyköket (én választhattam először), Bon Bon meg engem nézegetett teljes nyugalommal. Végül rábólintottam. Így lett ő az én kiskutyám, Dori.

Fogtam, bementünk vele a házba. (Hivatalosan megkapta a Poseidon Melody nevet. )

Dori teljesen a mellkasomhoz simult, a kis nedves orrát a nyakamba fúrta és úgy szuszogott. Elbűvölő volt.

Alig vártam, hogy végleg magamhoz vehessem, de addig még várni kellett néhány hetet. Döntést kellett hoznom, mikor akarom elhozni. Végül épp csak elmúlt 6 hetes mikor megint útra keltünk érte. Nem bántam meg, hogy így történt. Vele akartam tölteni a nyári szünet utolsó hetét.

Újfent megérkeztünk Martinkára. Majd ki bújtam a bőrömből. Nem tudtam, mire számítsak. Vajon mennyit nőtt? Megváltozott? Odasétáltam a kutyák kenneléhez és egy csapat kiskutya szaladt felém, meghallva a hangunkat. A szememmel pásztáztam a kis csapatot, keresve Dorit. Egy kölyökre lettem figyelmes, aki a rácson keresztül akart átjutni és majdnem beszorult, annyira igyekezett. Akkor megszólaltam: Úristen ő az enyém..?

A vékony fehér csík a fején mindent elárult. Ő volt az.

Zsuzsival átbeszéltük a tennivalókat, és hagyta, hogy megismerkedjek a többi kutyájával is.

Dori apja, Magic mai napig az egyik kedvenc kutyám. Különös, okos és rémesen szép! Bon Bon egy királynő, egy igazi anya kutya volt akkoriban, érzékeny lélek. Minden tulajdonságot szeretek Doriban, amiket tőlük örökölt.

Elindultunk haza, de ez úttal Dorival együtt, így vette kezdetét a mi közös életünk.