Íme egy blog, amit talán képes leszek életben tartani. Arról fogok írni, ami tényleg érdekel, és ami valójában kitölti az életem, ez pedig: a kutyám Dori, az agility és a Border collie, mint fajta.

-Zoé-

Nos a megismerkedésem az agilityvel, valamikor 2001-2002 környékére tehető és rövid időn belül magam is űzni kezdtem a sportot a helyi kutyaiskolán. Sok kutyával találkoztam és foglalkozásoknak hála a saját kutyámat Phaedrát is sikerült kiismerni. Ő egy rettentő problémás Labrador szuka(mind a mai napig egyébként). Nem igazán találtuk meg a közös hangot, ha őszinte vagyok azt kell mondjam, egyáltalán nem illettünk össze. Dominancia zavaros, makacs és nem vesz senkit figyelembe. A tisztánlátás érdekében meg kell említsem, hogy nővérem kutyája volt eredetileg, és egyben a család első kutyája. Mikor hozzánk érkezett én csupán 8 éves voltam. És Phaedra 4 is elmúlt mire elkezdtem kiteljesíteni rajta keresztül a kutyakiképzői vénám. Voltak olyan fajtasajátságai, amiket egyszerűen nem tudtam elfogadni. Én érzékeny ember vagyok, így egy hozzám hasonlóan érzékeny kutyára vágytam, bár ekkor még nem tisztult le milyen fajta képében is szeretném ezt megkapni.

Aztán szép lassan beszivárgott az életembe a Border Collie és a felismerés, hogy: Na igen...nekem kell egy ilyen kutya! De vajon én megfelelnék-e Neki?

Annyi szépet hallottam a  fajtáról, hogy alig mertem belevágni, aztán 2002 év vége felé felrúgva a félelmeim és a szüleim fenntartásait egy újabb kutyával kapcsolatban: keresgélni kezdtem.

Rengeteg honlapot átnéztem, pár tenyésztőnél jártunk is. Akkoriban azért kicsit nehezebben lehetett Border Colliehoz jutni, nem volt minden bokorban egy kennel, mint manapság. Szorgalmasan keresgéltem az igazit.

2003-ban kint voltam Gyulán az Agility Junior EB-n, ahol megismertem Zoét és a gazdáját Ritát, valamint a tenyésztőjét Zsuzsit. Zoé egy elvont kis róka. Ennél pontosabban aligha jellemezhetném.(Mára egyébként kiváló terápiás kutyává vált). Mit ne mondjak megfogott  Zoé egyénisége. Mit ad Isten: épp azokban a napokban született ugyanabból a párosításból (Borderguard Bon Bon + Charlie Brown at Real Pearl) egy alom. Nem volt több kérdés, se bizonytalanság, eldőlt a választásom. Egyszerűen így kellett döntenem és rögtön tudtam, hogy valami csodás veszi ezzel kezdetét.

Igaz akkor már egy másik kennelből le volt foglalva számomra egy barna kiskutya. Igazán szerettem volna színes border kölyköt akkoriban, mégsem esett nehezemre lemondani róla.

Másnap szóltam is Zsuzsinak, hogy tartson fenn számomra egy kis szukát, akit agilityre szeretnék kiképezni.

A kölykök növekedtek a Poseidon kennelben, az anyjuk Bon Bon remekül gondjukat viselte én meg vártam a pillanatot, amikor végre megpillanthatom az én saját fekete-fehér kisrókám.

Három hetesek voltak a babák, amikor autóba ültünk és elautóztunk édesanyámmal, valamint nővéremmel egy Debrecen mellett található kis községbe, Martinkára megnézni őket. Meg kell valljam egészen tanácstalan voltam. Szukát szerettem volna, de az összes kölyök lenyűgöző volt. Még szinte alig álltak a lábukon, de már játszottak morgolódtak és úgy tűnt határozott elképzeléseik vannak a világról és rólunk. Végül Zsuzsi kiemelt egy kis szukát, akinek vékony fehér csík volt a fején, mondván domináns élénk kiskutya, ő „ezt” javasolná nekem. Én igyekeztem megkérdőjelezni a döntését, nézegettem még egy darabig a kölyköket (én választhattam először), Bon Bon meg engem nézegetett teljes nyugalommal. Végül rábólintottam. Így lett ő az én kiskutyám, Dori.

Fogtam, bementünk vele a házba. (Hivatalosan megkapta a Poseidon Melody nevet. )

Dori teljesen a mellkasomhoz simult, a kis nedves orrát a nyakamba fúrta és úgy szuszogott. Elbűvölő volt.

Alig vártam, hogy végleg magamhoz vehessem, de addig még várni kellett néhány hetet. Döntést kellett hoznom, mikor akarom elhozni. Végül épp csak elmúlt 6 hetes mikor megint útra keltünk érte. Nem bántam meg, hogy így történt. Vele akartam tölteni a nyári szünet utolsó hetét.

Újfent megérkeztünk Martinkára. Majd ki bújtam a bőrömből. Nem tudtam, mire számítsak. Vajon mennyit nőtt? Megváltozott? Odasétáltam a kutyák kenneléhez és egy csapat kiskutya szaladt felém, meghallva a hangunkat. A szememmel pásztáztam a kis csapatot, keresve Dorit. Egy kölyökre lettem figyelmes, aki a rácson keresztül akart átjutni és majdnem beszorult, annyira igyekezett. Akkor megszólaltam: Úristen ő az enyém..?

A vékony fehér csík a fején mindent elárult. Ő volt az.

Zsuzsival átbeszéltük a tennivalókat, és hagyta, hogy megismerkedjek a többi kutyájával is.

Dori apja, Magic mai napig az egyik kedvenc kutyám. Különös, okos és rémesen szép! Bon Bon egy királynő, egy igazi anya kutya volt akkoriban, érzékeny lélek. Minden tulajdonságot szeretek Doriban, amiket tőlük örökölt.

Elindultunk haza, de ez úttal Dorival együtt, így vette kezdetét a mi közös életünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.