Babézia

2009.11.15. 08:27

Ez a hétvége picit másképp sikerült, mint ahogy terveztem. Dori babéziás lett. Az egész némi lapos pislogással kezdődött a részéről, ami később abba torkollott, hogy nem volt hajlandó hozzányúlni a vacsorájához és némi lázat is mértem nála. Ekkor buszra fel (valószínűleg) a beteg kicsi kutyával és egy idegen városban, ketten indultunk a dokihoz. Legalább azt tudtam, hogy hova menjek.

Mire a dokihoz értünk már teljesen vörös volt a kicsikutya vizelete, ami a délutáni sétánkon még teljesen normális volt. Ettől kezdve nem volt több ok a késlekedésre, asztalra fel, infúzió beköt és gyógyszerek meg erősítők sorát pumpálták Doriba részben a kanülön át, amit kapott. Ezekre nem reagált valami jól. A vízhajtó hatására folyt a könnye, az imizol hatásaként (gondolom) meg folyamatosan hányt és öklendezett. Szegény, annyira gyenge volt, hogy mikor először kiléptünk a rendelő ajtaján össze is esett. Nem volt valami nagyszerű látvány Dorit az oldalára dőlve látni, miközben úgy néz, rám, mint igazán nem érti, hogy most mi is történt. Visszacipeltem a rendelőbe, majd némi pihenés után elindultunk újra és sikeresen haza is értünk.

Az éjszaka első fele még elég zűrös volt, leginkább csak gubbasztott lehajtott fejjel, de az éjszaka közepe táján mindenkit felébresztett, sok sok puszival és topogással, hogy akkor ő most már jól van :)

Reggel már evett és az újabb infúziós kezelés után még erősebbnek tűnt. Most itt fekszik mellettem az ágyon, délután megyünk vissza, megkapja a gyógyszer második részét, kiszedik a kanült és mondhatjuk, hogy ennyi volt a történet.

Nagy köszönet Napkelet Állatorvosi Rendelőnek a segítségért!

 Amit teljesen biztosan tudok, hogy ez után nem lesz szünet a kullancs elleni védekezésben. Ugyanis most sajnos ez történt. Lejárt az idei szezonra vett Kiltix hatása és még nem kaptam meg a következő adag kullancsok elleni szert. Az biztos, hogy most és ez után soha többet még télen se fogom védelem nélkül hagyni, mert nem zárható ki, hogy ne fussunk bele egy ilyen undorító kis dögbe. Ami különösen óvatosságra int, hogy a fertőzést valószínűleg nem itt Pesten,- ahol tudtam, hogy sok a fertőzött kullancs, hanem Békéscsabán szedtük össze. Tehát gyakorlatilag az ország minden része egyformán veszélyeztetettnek mondható főleg, ha arról van szó, hogy pont az ÉN kutyám lesz beteg.

És néhány infó a betegségről: Katt  

Ezt még annyival egészíteném ki, hogy faggattam kicsit az állatorvost és a Frontline-talán nem a legjobb szer, ami a kullancsok ellen létezik. Semmi sem nyújt 100%-os megoldást, de érdemes odafigyelni a kullancsok elleni védekezésre akár cseppekkel, akár nyakörvekkel. (Na nem a tesco gazdaságos fajtára gondolok). Egy babéziás kutya kezelésének árából kb 5-6 ilyen kullancs elleni nyakörv kijön, amivel megtesszük, amit lehet a kutyáink védelmének érdekében. Hasznos lehet még, ha sétát követően átböngésszük a kutyát kullancs után kutatva , így elkerülhető, hogy akcióba lendüljenek a kis vérszívók.

Valamint sajna egész alacsony hőemelkedéssel és kevésbé intenzív tünetekkel is jelentkezhet a dolog. Ha felmerül a gyanú, akkor jobb azonnal orvoshoz menni, ahol elvégzik a teszet.

A bejegyzés trackback címe:

https://universeofborder.blog.hu/api/trackback/id/tr161526096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turbofoxi 2010.11.15. 14:59:46

Ismét Babézia!

Egy régi álmom vált valóra amikor megvettük Bogyót,a drótszőrű foxterriert.
Tudni kell róla,hogy egy örökmozgó,irtó játékos kutyus(volt),egészen 6 hónapos koráig,míg egy este kullancsot vett észre a párom benne,azonnal kiszedte de már késő volt,a kullancs fertőzött volt és a junior Bogyó Babéziás lett.Rövid időn belül már jelentkeztek a tünetek,levertség,étvágytalanság,nem tudott pisilni,láz.Azonnal irány volt a doki aki injekciót adott neki,de nem lett jobban,aztán infúzió még több gyógyszer,napi kezelések.Ez ment 1 hónapig,mert még mellé jött egy plusz betegség.Szörnyű fájdalmakat éltünk át,de a kicsi Bogyónak nagy ereje volt és túléltük.Köszönet a Rókus Állatorvosi
Rendelőnek a lelkiismeretes munkájáért!
Ma már újra vidám,és példát mutat nekünk,mert amilyen kicsi olyan erős!
Ha bármi furcsát észleltek kedvenceiteken,azonnal forduljatok orvoshoz,mert minden perc számít!

melodyli 2010.11.15. 15:05:48

@turbofoxi: Örülök, hogy Bogyó is meggyógyult :)
süti beállítások módosítása