Jóval többet vártam a maxiig, mint a többi kutya az kiképzőnkön. Elég gyakori volt, hogy már a 8 hónapos kutya is maxin ugrált. Én a kezdetektől tudtam, hogy ezt nem akarom. Fele annyira sem voltam következetes és fokozatos, mint amennyi ma lennék, de megvoltak az elképzeléseim. Nem kívántam a kutyasuli rendjét követni mindenben.

Dori 14 hónapos volt mikor felemeltük neki midiről az akadályokat 50cm-re majd 60-ra. Nem emlékszem pontosan melyik részletnél jelentkeztek a bajok, de elég hamar kiderült, hogy „nem megy”. A kutya átbújt az akadályok alatt, terhelés hatására meg sántítani kezdett. Nem ecsetelem.

Értetlenség. Állatorvos. Az ő részéről tiltás, amiről én egy-egy elborult pillanatomban tényleg hittem, hogy képes leszek betartani. Ami biztos, hogy nem tudtam: Hova tovább. A motivációmat a béka segge alá rántotta, az egyik hónapról a másikra bekövetkező változás: az ígéretes kiskutyám valószínűleg nem lesz arra képes, amit terveztem vele.

Októbertől februárig mindenesetre pihentünk. Porcerősítőket kapott és szinte nem is mentünk a pálya közelébe.

Aztán csak eljött a Február, elolvadt a hó és tudtam, hogy meg kell próbálnom még egyszer. Azt hiszem a kiképzőnk ezen a ponton tette értünk a legtöbbet… bár a módszert tekintve csapatmunka volt.

Kevés, 1-2 akadállyal kezdtünk. A lényeg az volt, hogy megértessem a kutyával, mit várok tőle: az akadályokat a léc leverése nélkül át kell ugrani. Sok kutya kicsit sem figyel a lábaira, nem érdekli, ha letarolja az akadályt.

Eleinte a kutyával együtt indultam, hogy egyszerre haladjunk át az akadály vonalán, így nem húztam, ami kapkodásra késztette volna és nem is volt előttem, ami meg arra, hogy hátrafelé kémleljen. Ha vert, azt rögtön egy határozott NEM!-mel „jutalmaztam”, valamint megismételtük az adott akadályt, ezúttal úgy, hogy egy csapattársam a kezében tartotta az akadály lécét és megemelte kicsit, mikor a kutya fölé ért.

Minden apró jól megoldott feladatért dicséretet kapott. Rettentő kevés időt töltöttem a pályán...annál többet játszottunk. Kb. két hónap után jutottunk el oda, hogy képes volt egyben megoldani egy 10-12 akadályos pályát, amiben már volt kúszó, zónás és egyéb akadályok is. Az első egy hónapban mindenesetre csakis ugrók voltak. A csapatmunka akkor indult be, mikor nőtt az akadályok száma. Ekkor minden kritikusabb résznél fogták a lécet és emelték a leírtak szerint.

Hogy még jobban képes legyen figyelni a lábaira ugróiskolákkal is megleptem, amiknek a lényege az egymáshoz közel lévő ugrók voltak. Később pedig váltott távolságokat alkalmaztam, tehát két szűk akadály után jött két egymástól távollévő és fordítva. Ezeket egyébként ma is szívesen előveszem edzéseken, hiszen mondjuk egy jobb A3as pályán lévő szög vagy akadálytávolság, kombináció az próbára teszi a rugókat.

Kicsit több, mint 2 hónap alatt megtanult szinte tökéletesen maxit ugrani.

Dori Május elején, Siófokon már jumping futamot nyert =)

Az ugrással vívott csatánkat tartom a legnagyobb teljesítménynek, mivel azóta is szépen stabilan ugró kutya és az izületeivel sincs semmi gondja. Ebben voltam vele a legkövetkezetesebb és ez működik a legjobban.

Most 5 éves múlt, túl van pár versenyen, itthon is külföldön is, de az elért eredmények számomra már nem érték mérők, inkább megerősítő jellegűek, hogy igenis is sikerült teljesen kezdő BC gazdiként ügyes, tehetséges, figyelmes kutyát nevelni, akivel jó együtt élni. Egyértelműen a legtöbb sikerélményt okozta nekem a hétköznapokban, eddigi életem során.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.