Kicsit nehéz összeszedni a gondolataim, ebbe a 2 napba sikerült elég sok mindent belezsúfolni.

Vasárnap hajnal 1 körül indultunk el Pestről Olaszországba. Az autópálya szinte teljesen üres volt és el sem tévedtünk. Végül megérkezünk Verona határába. Elküldtem anyának egy SMS-t, hogy rendben megérkeztünk, éljen. Kb rá 5percre a vadiúj kölcsönautó bemondja az unalmast. Én azt hittem, hogy a sofőr csak viccel, de nem, mert mire eszméltem már a leállósávon dekkoltunk és értetlenül néztünk egymásra, mi hárman utasok plusz a sofőr, hogy ez most mi.

Némi telefonálgatás után kezdett gyanús lenni, hogy egy bizonyos szint alatt az autó nem tudja felszívni a benzint. Mire ezt kitaláltuk meg is érkezett értünk (cirka 2óra alatt) a trailer, ami szépen elcipelt minket és az autónkat egy közeli kútig, ahol fullra tankolva az szépen újra működésbe lépett így folytathattuk az utunkat. Ahhoz képest, hogy vasárnapvolt és angolul beszélő embert nem sokat találtunk, ezt a kis lerobbanást elég olcsón megúsztuk.

Öröm az ürümben, hogy ezek után nem kanyarodtunk vissza az autópályára, hanem más útirányt választva, fantasztikusan szép kilátást nyújtó, keskeny utakon, egy baromi nagy hegyen keresztül jutottunk el a célpontunkig. Jól jött a négy kerék meghajtás, mert néhol iszonyúan meredek lejtőkön kellett felkapaszkodunk.

Maga a Beck’s Hill kennel olyan, mintha egy csúcs tetején lenne és, ha kiülsz a ház elé éppen egy mély völgyre látsz rá.

A fogadtatás remek volt. Miután szemrevételeztük Suvit, Viki kiskutyáját, akiről ez az egész út szólt,- megebédeltünk. Tészta paradicsomszósszal, pizza, saláta olíva olajjal aztán pedig nasinak sajtok és méz. Közben folyamatosan a kutyákról volt szó. Cintia kérdezett, Marco pedig mindenre nagyon hosszan és részletesen válaszolt. Szó szerint kifogyhatatlan a beszédből.

Ebéd után megnéztük a kutyákat egyenként. Ott volt Image, Vallery, Sophie és Witch, Fetch valamint még páran, akikkel nem tenyészt. Összesen, ha jól emlékszem 11 Border Collie. Próbáltam őket fotózni, de egyetlen pillanatra nem álltak meg, folyton nyüzsögtek és a labdát hurcibálták. Suvin kívül már csak egy kölyök volt Marconál a mostani alomból, vele is játszottunk.

A napnak még messze nem volt vége, mivel még elmentünk a 40km-r található kutyaiskolába is. Ahol Marco edzett Fetch-el, Cintia pedig Lumival és fordítva :) Ezenkívül találkoztunk Lumi két tesójával, Blaze-zel és Michelle-el és Suvi egyik baby tesójával, Jade-del. Mind-mind szuper munkamániás őrült, de nagyon kedves és szép kutyák. Nyilván oda voltam meg vissza.

Mivel elég hideg volt Viki és én hamarabb hazamentünk, amíg Cintiáék még edzettek, de ők is hamarosan megérkeztek és utána elmentünk pizzázni, de ekkor már elég zombik voltunk mindannyian.

A kutya, aki a legjobban érdekelt és felkeltette a kíváncsiságom, az érthető okokból Fetch. Milyen az a kutya, akiért ennyi agilitys és tenyésztő rajong? Rengeteg dolgot le tudnék írni, azokból a dolgokból, amiket tapasztaltam és, amiket Marco is mesélt, de ezek nagyon személyesek…

Mikor kint játszottak a ház előtt, akkor egy full őrült kutyát láttam, aki ha meglátja a labdát, mintha valami köd ereszkedne rá, mintha más világban lenne. Sok bordert láttam már labdázni, de ez valahogy egészen más volt. Ez az, amit sejtettem róla, szóval meglepetést nem okozott. Aztán az agility edzésen ez csak tovább fokozódott. Amit láttam, egy rettentő komoly, feszült kutya, aki nem érzékel semmit a külvilágból, mikor a pályára lép. Fantasztikus volt és egyben ijesztő, nem kutyaszerű, talán ez a legjobb szó.

Aztán következett a meglepetés. Edzés után, már "otthon" ültem az ágyamon és a fotókat nézegettem, mikor egyszer csak megjelent Fetch, felugrott mellém az ágyra, a térdemre rakta a fejét és bámulni kezdte a laptopom :) Nem csaholt vagy ugrált, csak nézte. Miután elraktam a gépet továbbra is ott maradt és bújt. Igazi kedves, jó fej Border Collie benyomását keltette. Ekkora mutatta meg, hogy ha nincs feladat, akkor ő igen is egy igazi kutya, aki szereti az emberek közelségét. Ezek a tulajdonságok minden számomra kedves borderben megvannak, de nem ennyire végletesen. Viszont ez csak még érdekesebbé teszi számomra ezt a kutyát. Sikerült meggyőznie róla, hogy megérdemelten rajonganak érte ilyen sokan.

 A hazaút csendesen telt. Suvi a hátsó ülésen utazott Viki és köztem. Nagyon jól viselkedett. Néha felkelt játszott egy kicsit, majd aludt és ezt váltogatta, de egyáltalán nem volt nyűgös. Azt hiszem Vikinek sok öröme lesz ebben a kicsiben.

Boldog életet Magyarországon kicsi Suvi :)

További képek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.